Vissza a kezdőlapra: http://gorbem.hu/VJ/VJ.php

 

Beköszöntő

 

E helyről tudatjuk iskolánkkal és mindenkivel, akit érdekel, hogy 2018. február 15-én a Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium volt tanárai és munkatársai megalakították nyugdíjas klubjukat. A többség egyetértő támogatásával a klubunk neve: Visszajárók lett.

 

A várható életkor örvendetes növekedésével együtt megnőtt az intézmény nyugdíjas pedagógusainak száma. A már kevésbé szerencsés irányba megváltozott gazdasági körülmények miatt viszont, egyre ritkábban adódott alkalom a találkozásainkra. Ezért Vargáné Herman Anna kolleganőnk kezdeményezése alapján, merész elhatározásra jutottunk. Megalapítjuk nyugdíjas klubunkat. Találkozásaink székhelyéül iskolánk könyvtárát szemeltük ki. Reméljük, hogy ez mindig méltó helye lesz rendezvényeinknek. Első összejövetelünkön iskolánk részéről Dr.Pálffyné Nagy Éva intézményvezető-helyettes köszöntötte a jelenlevőket. Örömét és az iskola támogatását fejezte ki részünkre, hasznos és eredményes munkát kívánva klubunknak.

 

Terveink

 

A klub megalapításának legfontosabb célja az, hogy újra egy közösségbe tartozónak érezzük magunkat. Összeköt bennünket a múlt, de azt szeretnénk, ha a jelenben és a közeli jövőben is szorosabban összetartoznánk. Mindenki – többé-kevésbé – a családjába visszavonulva töltötte nyugdíjas éveit. Ezzel a kezdeményezéssel egy új lehetőség nyílik meg előttünk. Annak a lehetősége, hogy újra jobban megismerjük egymást, milyen élethelyzetbe kerültünk, hogyan segíthetjük egymást életünk további alakulásában. Ugyanakkor nem erőltetjük a klubhoz való csatlakozást. Akik nem, vagy csak nagyon ritkán tudnak részt venni a találkozókon, azokat is tagoknak tekintjük, odafigyelünk rájuk, érdeklődünk sorsuk iránt.

 

Kezdetként úgy gondoljuk, hogy a találkozókat havi rendszerességgel tartanánk. Minden alkalommal megállapodunk a következő találkozás időpontjában. Ha egyéb körülmény ezt nem írja fölül, akkor a hónap közepe körüli csütörtökön, délután 14 órakor találkoznánk iskolánk könyvtárában. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a megváltozott időpontról mindenkit értesítünk.

 

Első alkalommal ötleteket próbáltunk gyűjteni, hogy a találkozásoknak mik lehetnek a témái. A következő javaslatok hangzottak el: kirándulások, kerékpártúrák, színházlátogatások, filmvetítések, összevont névnapok megünneplése, beszámolók olyan tevékenységekről, amelyet a tagok csak nyugdíjasként végeznek, így nem igazán ismertek a többiek előtt. A találkozások alkalmával az ellátásról egyelőre forgószínpad-szerűen gondoskodunk.

 

Megállapodtunk abban is, hogy tevékenységünkről az Internet segítségével adunk majd tájékoztatást. Ezen a felületen helyet kapnak a találkozók rövid leírásai, témái és a találkozókon készült fotók. Lehetőség lesz beszámolók, ismertetők elhelyezésére is. A későbbiekben – ha igény lesz rá – egy zártkörű információs felületet (üzenő falat) is fog tartalmazni, melynek elérése csak jelszóval lesz lehetséges. Erre az egyszerű kommunikáció miatt lenne szükség. Honlapunkat iskolánk honlapjáról http://etgimi.hu/ lehet majd egy kattintással elérni.

 

Néhány kép a találkozónkról:

 

 

 

 

 

 

 

Az alapítók:

 

01. Bakó Józsefné

02. Bíró Sándorné

03. Csányi Ottó

04. Csizmadia Józsefné

05. Duljánszki Mihályné

06. Dr.Erdélyi Iván

07. Dr.Erdélyi Ivánné

08. Faragó Józsefné

09. Gaál Menyhért

10. Galgóczy Zsuzsanna

11. Görbe Mihály

12. Görbéné Fodor Margit

13. Halajkó Sándorné

14. Kovács Lászlóné

15. Dr.Kovács Sándorné

16. T.Nagy Gyula

17. T.Nagy Gyuláné

18. Dr.Nagy László

19. Oláh István

20. Papp Györgyné

21. Patai Ferenc

22. Richter György

23. Szabó Endréné

24. Szabó Istvánné

25. Szabóné Zsoldos Valéria

26. Székely Ferencné

27. Dr.Telkes Lászlóné

28. Tóth Józsefné

29. Varga Ágnes

30. Varga Lászlóné

31. Vargané Herman Anna

32. Virágh József

33. Dr.Lőrincné Varga Erzsébet

34. Szabóné Gólya Irén

35. Fásiné Varga Judit